Science fiction. Űrhajók, időutazás, alternatív világok, bármi, ami abból indul ki, hogy a szerző egy-két aspektusát átgondolja mindenkori világának, beletesz egy-két csavart, és végiggondolja, hogy egy technológiai változás milyen következményekkel járhat. A sci-fi spekulatív irodalom, rendkívül szerteágazó témákat ölel fel, és ez a következményesség-vizsgálat is sokféle lehet. Végiggondolhatja a lehető legalaposabban, ezt hard sci-fi műfajnak is nevezik (Asimov a maga idejében ilyennek számított), de elengedheti magát a legvégsőkig, és pusztán futurisztikus környezetbe helyez egy klasszikus kalandregény-szüzsét, így pedig űroperához jut, olyasfélékhez, mint a Csillagok háborúja vagy a Star Trek sorozat.

A sci-fi persze nem kizárólag elgondolhatatlanul jövőbeli vagy távoli világokba való utazást jelent, hiszen a téma lehet a közeljövő is (Gibson és társai cyberpunk művei a 80-as évek Tokiója alapján egy technológiába burkolt, embertelen és sötét világot vázoltak), a közeljövőről lehet persze kevésbé sötét képet is festeni, a transzhumanista regények ezt teszik, végiggondolva a génmanipuláció, a mesterséges intelligencia kiterjesztésének lehetőségeit. Sőt némely regény még azzal a gondolattal is eljátszik, hogy nem szükséges a találkozás idegen fajokkal, nem szükséges az sem, hogy az emberiség elhagyja a Naprendszert, a Naprendszeren belül is végtelenek a lehetőségek, ha arra gondol, mi lenne, ha az állatok vagy gépezetek is emberi intelligenciával lennének fölruházva. Teremtője ellen fordulna-e a hagyományosan ember alattinak tekintett élőlény vagy gépezet.

És persze sci-firől van szó akkor is, ha veszünk egy tetszőleges időpontot a múltban, és számot vetünk vele, mi történhetett volna másképp. Mi van akkor, ha a Kelet gyarmatosítja a Nyugatot, ha tetszőleges világháború nem az ismert módon végződik, ha Róma nem bukik el, vagy egyes ideológiák sorsa nem úgy alakul, ahogy alakult. Ha nincs értelme olvasni (Bradbury ugyebár). Vagy mi lenne akkor, ha a számítógépeket nem a 60-as években alkotják meg, hanem jó száz évvel korábban.

Egyszóval sci-firől van szó mindig, ha az ember (akarom mondani, a szerző) elveti mindenkori, uralkodónak érzett világállapotát, és elgondolja, hogy máshová is vezethetnének azok a folyamatok, amelyeknek a keretei között élnie adatott.

Sokan elvetik a sci-fi olvasását, minek az nekem, minek olvassal techno-halandzsát olyan szerzőtől, aki maga sem érti a technológia nyelvét, nem fizikus, nem mérnök. Vagy azon az alapon is elvethető a sci-fi, hogy miért töltse az ember a szabadidejét olyan történetekkel, amiknek semmi köze a kortárs valósághoz, amiben nincsenek valódi konfliktusok.

Pedig a sci-fi MINDIG a jelenről szól, ha minőségi, és sokszor sokkal több, mint egyszerű kalandregény valahol távol, messze (egy messzi-messzi galaxisban). Meglehet, cselekménye nem a Bovarynéé vagy a Tonio Krögeré, és ha már itt tartunk, nem is Agatha Christie vagy Candance Bushnell, Helen Fielding problémáit feszegeti. És nem is olyan míves próza többnyire, mint a legnagyobbak prózája, hanem olvasmányos, és olvastatja magát. Baj lenne? Nem hiszem.

Adjanak egy esélyt a sci-finek, megéri.

És ami sci-fiben mindig bónusz: meglátják majd, hogy a kor, amelyben íródik, mennyire rányomja a bélyegét a cselekményre, hogy mi számít technológiai, következményes gondnak, hogy mennyire másképp gondolkodik az egyszer eljövendőről H. G. Wells és mennyire másmilyen P. K. Dick, mennyire más a Verne-regény mint egy Bradbury-novella, és hogyan gondolkodtak a technológiai apokalipszisről 2011 előtt és után. Totálisan benne élünk a magunk korában, a legvadabb sci-fi sem tud kibújni megírása korának világából. Hát ezért érdemes belevágni.

Sci-fi témakörű könyveinkből